AZ ELNYOMÁS OKA

SZÓJEGYZÉK
akcióciklus:

lépéseknek az a sorozata, amelyen az akció keresztülmegy, vagyis az akció elkezdődik, ameddig szükséges, folytatódik, és azután terv szerint befejeződik.

babér:

a babér a Földközi-tenger környékén honos kisméretű örökzöld fa. Itt arra a babérkoszorúra (ennek leveleiből font kör alakú füzérre) utal, amelyet az ókorban a megbecsülés jeleként adtak költőknek, hősöknek és sportversenyek győzteseinek.

Babilon:

Babilónia – délnyugat-ázsiai (a mai Irak területén elhelyezkedő) ókori birodalom – fővárosa, amely kb. i. e. 2100-tól 689-ig virágzott. A Nyugat-Ázsiában ez idő tájt legfontosabb város, Babilon, pompás templomairól és palotáiról volt híres.

Bill of Rights:

(Jogok törvénye) az Egyesült Államok alkotmányának 1791-es kiegészítése, amely bizonyos jogokat biztosít az embereknek, többek között a szólás- és vallásszabadságot. Ezenkívül megtiltja, hogy a rendőrség és más hivatalos szervek megfelelő indok és felhatalmazás nélkül átkutathassák valakinek a házát vagy irodáját, illetve elkobozzák valamely tulajdonát.

boszorkányüldözés:

általában kétes (nem biztos) vagy elégtelen bizonyítékok alapján végrehajtott kivizsgálás, amelynek állítólagos célja, hogy hűtlenséget, tisztességtelenséget vagy hasonló dolgokat fedjen fel.

Christie:

John Reginald Christie (1898–1953) angol gyilkos. Felesége meggyilkolásáért ítélték el és akasztották fel, de öt másik nő meggyilkolását is bevallotta, akiknek a holttestét lakásának falaiban, padlódeszkái alatt és kertjében találták meg.

Dillinger:

John Dillinger (1902–1934) hírhedt amerikai bankrabló, gyilkos és kétszeres börtönszökevény, akit 1933-ban az általa szervezett bandájával közösen elkövetett számos bankrablásért és gyilkosságért (többek között egy rendőrtiszt megöléséért) „első számú közellenségnek” nyilvánítottak.

dinamika:

késztetés a túlélésre egy bizonyos utat követve; késztetés a létezésre az élet egy területén. Nyolc dinamika van: az első önma­gunk, a második a szex és a család, a harmadik a csoportok, a negyedik az emberiség, az ötödik az életformák, a hatodik a fizikai univerzum, a hetedik a szellemi lények, és a nyolcadik a Legfelsőbb Lény.

elnyom:

megfojt, rátelepszik, kisebbé tesz, nem hagyja, hogy az illető odanyúljon, bizonytalanná teszi a odanyúlása felől, tönkreteszi vagy bármilyen lehetséges módon, bármilyen lehetséges eszközzel kisebbíti az egyént annak kárára és az elnyomó képzelt védelme érdekében.

elnyomó személy:

olyan valaki, akit számos olyan, jól megkülönböztethető jellemvonás és mentális attitűd jellemez, amelyek arra késztetik, hogy elnyomjon más embereket a környezetében. Ez az a személy, akinek a viselkedése pusztító szándékú. Antiszociális személynek is nevezzük.

Floyd, Pretty Boy:

Charles Arthur Floyd (1904–1934) amerikai gengszter, bankrabló és gyilkos, aki több mint 30 bankot rabolt ki, legalább tíz embert ölt meg, és áldozatainak a fele rendőr volt.

hattyúdal:

valaki vagy valami utolsó műve vagy szereplése. Abból az elképzelésből ered, hogy a haldokló hattyú énekel.

Hitler:

Adolf Hitler (1889–1945) 20. századi német politikai vezető, aki egy olyan felsőbbrendű faj létrehozásáról álmodott, amely Harmadik Birodalom néven (a történelemben már korábban létezett két német birodalom mintájára) ezer évig uralta volna a világot. 1933-ban diktátorként erőszakkal átvette a hatalmat Németországban, majd kirobbantotta a II. világháborút (1939–1945), uralma alá hajtotta Európa nagy részét, és több millió zsidót, illetve más, „alsóbbrendűnek” tekintett személyt mészároltatott le. Amikor 1945-ben Németország veresége már elkerülhetetlen volt, öngyilkosságot követett el.

hullámvasutazás:

javulás és romlás – a személy jobban lesz, rosszabbul lesz, jobban lesz, rosszabbul lesz. Nevét a vidámparki vasútról kapta, amely emelkedik, aztán meredeken lezuhan.

inkvizíció:

az 1400-as évek vége felé I. Izabella (1451–1504) és V. Ferdinánd (1452–1516) spanyol uralkodók által létrehozott különleges bíróság. A spanyol inkvizíció felkutatta a római katolikus egyház tanaitól eltérő (zsidó, muszlim stb.) hitet vallókat, kínvallatással „vallomásokat” csikart ki belőlük, bebörtönözte, bíróság elé állította, és máglya általi halállal büntette őket. Tomás de Torquemada (1420–1498) – az első és leghírhedtebb főinkvizítor, aki a spanyol királyi pár személyi lelkésze is volt egyben – utasításai alapján több ezer embert űztek el Spanyolországból, és további ezreket gyilkoltak meg. Az inkvizíciót Spanyolország végül 1834-ben szüntette be.

jelen idő:

az az idő, amely most van, és majdnem olyan gyorsan múlttá lesz, ahogy a megfigyelés történik. Ezt a kifejezést tágabb értelemben a most létező környezetre alkalmazzuk.

kapcsolatmegszakítás:

öndeterminált döntés, amelyet az egyén hoz azzal kapcsolatban, hogy nem lesz kapcsolatban egy másik személlyel. Ez a kommunikációs vonal elvágása (a kommunikációs vonal az az út, amelyen egy kommunikáció halad az egyik személytől a másikig).

kommunikációs vonal:

az az útvonal, amelyen egy kommunikáció az egyik személytől a másikig áramlik.

konfrontál:

meghátrál vagy kitérés nélkül szembenéz valamivel. A konfrontálás képessége tulajdonképpen az a képesség, hogy kényelmesen ott vagyunk, és észlelünk.

krónikus:

hosszan tartó, gyakran visszatérő vagy folyamatos (betegség, orvosi vagy másfajta állapot).

leértékelés:

a megcáfolása, leminősítése, kétségbe vonása vagy tagadása valaminek, amit valaki más ténynek tekint; valakinek vagy valaki gondolatainak, érzelmeinek vagy erőfeszítéseinek kritizálása, kétségbe vonása vagy helytállóságuk lerombolása.

legtöbb jó alapján:

utalás az optimális megoldásra bármilyen probléma esetén: az a megoldás, amely a legtöbb dinamika legnagyobb javát szolgálja. Az ilyen megoldások megnövekedett túlélést eredményeznek a dinamikák legtöbbje számára. Lásd még dinamika.

megfélemlített:

aki már behódolt mások kívánságainak vagy tekintélyének; fenyegetésekkel vagy erőszakkal megadásra vagy engedelmességre késztetett.

monogám:

a monogámia intézményét támogató. A monogámia azt jelenti, hogy valaki egy időben csak egyetlen személlyel él házasságban.

Napóleon:

Napoleon Bonaparte (1769–1821), francia hadvezér. Napóleon katonai erő segítségével jutott hatalomra Franciaországban, császárnak kiáltotta ki magát, és hódító hadjáratokat vezetett Európán keresztül, míg 1815-ben végleg vereséget nem szenvedett az ellene szövetkezett haderőktől. A napóleoni háborúk (1799–1815) során félmillió ember halt meg.

potenciális bajforrás:

olyan valaki, aki valamilyen módon kapcsolatban áll egy elnyomó személlyel, aki káros hatással van rá. Azért hívjuk potenciális (lehetséges) bajforrásnak, mert sok bajt okozhat magának és másoknak.

processz:

utasítások pontos sora, illetve akciók pontos sorrendje egy kívánatos eredmény eléréséhez.

processzing:

a Szcientológiában alkalmazott személyes tanácsadás speciális formája, amely segít az egyénnek, hogy ránézzen a saját létezésére, és fejleszti az arra való képességét, hogy szembenézzen azzal, hogy ki ő, és hol van. A processzing precíz, teljesen rendszerezett tevékenység, pontos eljárásmódokkal.

PTS:

a potential trouble source (potenciális bajforrás) rövidítése. Lásd a potenciális bajforrás címszót.

restimuláció:

egy múltbeli kellemetlen tapasztalat emlékének újbóli működésbe lépése, mely olyan hasonló körülményeknek köszönhető a jelenben, melyek megközelítik a múlt körülményeit.

SP:

a suppressive person (elnyomó személy) rövidítése. Lásd az elnyomó személy címszót.

szikrázni fog körülötte a levegő:

feszült légkör, heves szóváltás lesz tapasztalható a környezetében.